Objektív típusok – mi a különbség a 24mm-es, illetve az 50mm-es objektívek között?
Az objektív típusok közül érdemes lehet már elsőre a 24mm-es kiegészítővel próbálkozni, hiszen elmondható, hogy ez az, ami több helyzetben is megfelelő lehet.


Az objektív típusok közül érdemes lehet már elsőre a 24mm-es kiegészítővel próbálkozni, hiszen elmondható, hogy ez az, ami több helyzetben is megfelelő lehet.
Közgazdázként végeztem, 2000-ben kezdtem el dolgozni Budapesten, azonban Baja mindig fontos maradt számomra. Több mint tíz éve kezdtem a fotózással foglalkozni, mikor megvettem életem első DSLR gépét. Bajaiként elsősorban a Gemenc szépségei érintettek meg, így a természet-fotózás áll hozzám legközelebb. Azonban mára már nagy örömet jelent számomra a képalkotás többi területe is : esküvők, gyermekek portrék, a mindennapi pillanatok megörökítése is.