Négy fotóst kértem meg arra, hogy mutassák meg miért izgalmas az ő kedvenc fotóstílusuk. Azt is elmesélték, hogyan lehet vintage érzést teremteni bútor nélkül, és miként lehet az örömöt, a szeretetet megjeleníteni a képeken.

A gasztro fotózás egy nagyon sokrétű feladat, amibe még én is csak nem olyan régen kóstoltam bele, egy felkérés kapcsán. Úgy tapasztalom, hogy az ételek beállításán, dekorálásán kívül a környezet is nagyon sokat hozzá tud adni a képhez és érdemes odafigyelni, hogy a háttér összhangban legyen az adott étellel. Azt szeretem a legjobban ebben a műfajban, hogy gyakorlatilag minden, amit a lakásban találsz segítségedre lehet a környezet megteremtésében (pl. a padló, mint háttér; különböző lakásdekorációs darabok; mozsár; tálak; terítők stb.). Akkor sem kell aggódnunk, ha nincs a lakásban éppen vintage asztalunk, amin pont jól nézne ki az adott étel, mert rengeteg erre a célra készített fotós hátteret lehet beszerezni. Nekem nagyon tetszenek az úgynevezett flat lay fotók is, ahol az ételeket felülről fotózzák és ezáltal egy különlegesebb, szokatlanabb látószöget kapunk róluk.

A másik téma, amit nagyon szeretek, amikor az ételeket kicsit távolabbról fotózzuk, belekomponálva a képbe annak természetes környezetét, akár mint egy gőzölgő kávé a teraszon, vagy egy forró csoki a kanapéval a háttérben. Amik nekem beváltak, azok a természetes fények, a helyes mélységélesség választás (ezzel nagyon sokat lehet szüttyögni), és egy jó nagy adag spontaneitás. Ezek egyvelegéből – és rengeteg próbálkozással – készült ez a kép is, amit itt láthattok. Csak ajánlani tudom, hogy kísérletezzetek bátran, mert a téma kimeríthetetlen, gyönyörű színek és kompozíciók hozhatók létre, igazi kreatív tevékenység. Persze ott van benne a kihívás is: megjeleníteni a képen az ételek ízvilágát úgy, hogy a néző szinte bele akarjon harapni, vagy éppen szürcsölni abba, amit lát.

A képem egy szép, nyári délután készült, amikor s barátnőm kislányával, Lénával önfeledten bohóckodtunk. Hogy miért is szeretek gyermekportrékat készíteni? Mert az ő érzéseik még igazak, amiket nem félnek kimutatni egy olyan világban, ahol a felnőttek bezárkóznak. Legyen az harag, szomorúság, fájdalom, boldogság, vagy éppen öröm, a gyerekek kinyilvánítják. Fotósként pedig szeretem visszanézni az elkapott pillanatokat, mert ilyenkor újra átélhetem azokat.

A fotózással, ezen belül is a tájfotózással 5 éve kezdtem el foglalkozni. Alföldi ember lévén gyakran járom a hegyeket, mert elvarázsolnak a vadregényes tájak és természetben rejlő szépségek. A mottóm talán az is lehetne, hogy látni és láttatni. Szeretem az embereknek megmutatni az élet apró csodáit, melyek mellett gyakran észrevétlenül elmegyünk, de egy-egy fotó kapcsán talán mások számára is felfedezhetővé válnak a világ szépségei. Engem ugyanúgy megfog a tavasszal ébredő természet látványa, mint az ősszel lángba boruló fák, illetve az elmúlást idéző tájak szépsége, de Marc Lévy francia kortárs író ezt százszor szebben megfogalmazta nálam:

“Nézd csak meg jól, mi minden van körülöttünk. A víz háborog, a föld rá sem hederít. Látod a magasba nyúló hegyeket?! A fákat, a fényt, amely a nap minden percében változtatja erejét és színét. A halakat, amelyek más halakat kergetnek, miközben azon vannak, hogy elkerüljék a sirályok csőrét. Hallod a zajokat, a hullámok moraját, a szél susogását, a homok neszezését, a sokféle zajt, amely harmóniává olvad? És az élet meg az anyagok e valószerűtlen hangversenyének kellős közepén itt vagyunk mi, te meg én és a körülöttünk lévő sok-sok ember. Vajon hányan látják meg közülünk azt, amit most leírtam? Hányan értik meg reggelenként, micsoda kiváltság, hogy fölébrednek, hogy láthatnak, szagolhatnak, tapinthatnak, hallhatnak, érezhetnek? Közülünk hányan képesek egy pillanatra megfeledkezni a nyűglődéseikről, hogy elámuljanak ezen a csodás látványon? Úgy tetszik: az ember éppen annak van a legkevésbé tudatában, hogy él.”

Ma csak egy pillanat, holnap már értékes emlék. Ezek a ráncok, pihék és grimaszok mind-mind egy új, mindössze 2500 grammos kis élet gyorsan eltűnő részletei. Roxi itt 2 napos, a legkisebb és legéberebb baba, akit fotóztam, számomra ezért emlékezetesek a képek. Persze ki lehet retusálni minden apróságot, de szerintem épp ezek az újszülöttek legcsodásabb, egyedi vonásai, amikre már pár hét múlva is rácsodálkozunk – hát ilyen picike volt? A LENNA Photography keretében a szeretet megörökítése a célom. Az első kislányom érkezését követően indultam el ezen az úton, ekkor váltam érzékennyé a születés, a családdá válás és a fejlődés csodájára. Az első hetekben találkoznak a szülők azzal a mérhetetlen szeretettel, ami eddig ismeretlen volt számukra – ezeket a pillanatokat őrzik meg örök emlékként a babafotók által.