Lehetsz bármennyire türelmes, elhivatott, kitalálhatsz akármilyen stratégiát, ha egy ötévesnél fiatalabb gyereket fotózol, pszichológussá kell válnod. Az ilyen fiatal gyerekeket nagyon nehéz irányítani, nehéz őket lekötni, nem szeretnek egy helyben ülni, miközben neked épp ez a célod, hiszen a tökéletes pillanatra vársz. Mondunk neked 5 szuper trükköt, amivel garantáltan elkapod a megfelelő pillanatot.

Valahol öt éves kor körül kell meghúzni azt a határt, ameddig (a külföldi, neves szaklapok szerint is) különösen nehéz a gyerekfotózás, hiszen addig olyan a kisgyerek, mint egy örökmozgó. Ha nem fut, szalad, akkor ülés közben fog mozogni: ilyenkor különösen nehéz éles, szuper képeket fotózni róluk, de persze, hogy van trükkünk, hogyan tedd. Ha ezeket a trükköket betartod, akkor nagy eséllyel sikerülni fog szuper képeket lőni róla. (Ezek a tippek nagyon egyszerűek, de hatékonyak lesznek)

Ez az egyik legnehezebb: az a feladatod, hogy a fotózás idejére legyél te is gyerek. Ha a kissrácot – akit fotózol – a gyurmázás köti le akkor gyurmázz vele (vagy mindenképp érdeklődj a gyurmázásról), ha a kislány kedvence a sellő Barbie, akkor arról kell beszélgetnetek, és még az is lehet, hogy játszanod kell vele. A gyerek –  ha azt látja, hogy hasonló vagy mint ő, hasonló dolgok érdekelnek – akkor elfogad, érdeklődő lesz, kíváncsi rád, és könnyebben együttműködik majd veled.

A gyerekek nehezen koncentrálnak, ezért a fotózás első pár perce a legproduktívabb. Ahogy telik az idő, úgy csökken a koncentráció és a kezdeti lelkesedés (Profi trükk, ha néha megállsz, és megmutatod a gyereknek a fotót, amit róla készítettél, így izgalmas játékká varázsolhatod a fotózást). A jó hír az, hogy az első pár perc koncentráció után (akkor fotózd a beállított képeket) a gyerek elkezd gyerekként viselkedni, így tudsz készíteni rengeteg „életképet” is róla: ahogy azt teszi, ami neki a legjobb. És ilyenkor a legcukibbak.

Ezt az első pontban már érintettük, de most kifejtjük: ahhoz, hogy bízzon benned, hogy elfogadjon, hogy úgy érezze, hogy a fotózás inkább játék, mint feladat, ehhez gyerekké kell válnod. El kell merülnöd, és meg kell értened az ő világát, meg kell ismerned azt: kísérletek bizonyítják, hogy az egymással egymagas emberek között nagyobb az összhang, mint a nagyon eltérő magasságúak között: ezt ki kell használnod. Hajolj le a gyerekhez, guggolj le hozzá, és játsszatok úgy, hogy egyforma magasak vagytok. Fura trükk, de hatásos.

Ha most azt mondod, hogy „köszi, ezt én is tudom” attól még jó tanács, mert sok fotós egyszerűen elveszik a fenti feladatokban, stresszesen fotóz, ezért szinte el is felejti, hogy a szemkontaktus (lencsekontakt) milyen fontos. Úgy vedd rá a gyereket, hogy játssz vele: tedd mögéd a kedvenc maciját, álljon mögéd valamelyik szülő. Azt kell elérned, hogy a gyerek valamiért legalább feléd nézzen, ha nem is pontosan a kamerába.

Na, most zavartunk össze, hiszen ameddig azt mondtuk, hogy legyél gyerek, most meg azt, hogy tekintsd felnőttnek. Pedig mindkettő igaz: játssz vele, legyél gyerek, de ha együttműködő azonnal partnerként nézz rá, és legyél felnőtt, sőt tedd felnőtté őt is. Ezzel közel tudtok egymáshoz kerülni. Professzionális tipp (de vannak, akik ódzkodnak tőle) az, hogy „kenyerezd le”, jutalmazd meg: adj neki cukorkát, add oda a kedvenc játékát, tarts szünetet, vagy éppen mondd el neki, hogy most nagyon ügyes volt