a mi történetünk
2020 elején fordulóponthoz érkeztünk
2009-ben azzal a céllal indítottuk útjára a NEXTFOTO képzéseit, hogy az ország bármely pontján, kortól és képzettségi szinttől függetlenül, a teljes magyar lakosság számára elérhető közelségbe hozzuk a minőségi fotóoktatást. 11 évvel később, 19 állandó helyszínnel, több mint 5000 sikeres növendékkel az oldalunkon büszkén kijelenthetjük, hogy megvalósult az álmunk.
A koronavírus terjedése mindent felborított. Ideiglenesen fel kellett függesztenünk a személyes találkozásra épülő kurzusainkat. Miattad, szüleink és nagyszüleink miatt, mindannyiunk közös érdekében ez volt a helyes lépés.
Az élet azonban nem állt meg. A tanfolyamok iránt továbbra is magas érdeklődés mutatkozott. Rengetegen kérdeztétek, hogy van-e mód a megkezdett kurzusok folytatására vagy újak elindítására. Megoldást kellett találnunk a kialakult helyzetre.
Összeült a NEXTFOTO csapata, és megfeszített munkával, 1 hét leforgása alatt megteremtettük a feltételeit, hogy senkinek se kelljen elhagynia az otthonát, ha országosan elismert, szakmájukban sikeres oktatók segítségével szeretné elsajátítani a fényképészet alapjait. Így jutottunk el odáig, hogy







