Bóka Attila, ismertebb nevén Morten és Dénes Gábor a NEXTFOTO születésnapja alkalmából elemezték az elmúlt időszakot, ezen kívül még pár érdekességet is elárultak. Magvas gondolatok és pozitív töltetű sorok következnek, amiket mindenképpen érdemes elolvasnod.

Bóka Attila (Morten): A NEXTFOTO előtt korábban is volt egy fotósiskolám, amit egy másik tulajdonostársammal vezettem, de mivel idővel már más elképzeléseink voltak a a jövőről, 6-7 év után elváltak az útjaink. Viszont szerettem volna megtartani az addigi nívót, továbbvinni a jól működő vállalkozást, ekkor lépett a képbe Gábor, mint üzlettárs. Nagyjából ugyanazt gondoljuk, ezért tervszerűen és tudatosan kezdtük el felépíteni a cég a jövőjét. Igyekszünk, hogy ne csak kövessük a trendeket: figyeljük hogyan alakul a világ és több esetben elsőként indítunk el megmozdulásokat, képzéseket, amikre korábban nem volt példa.

Dénes Gábor: Kb. 5 éve én is Attiláék fotótanfolyamára jártam, hogy tovább képezzem magam, már akkor nagyon szimpatikus volt az oktatási tematika, a profi szemlélet, de azt éreztem, hogy a jól jönne neki egy olyan társ, aki aktívan segítene a még az asztalon fekvő ötletek megvalósításában, egyfajta tudatosabb cégépítéssel. Attilával sokat beszélgettünk, közös programokon vettünk részt, amikor mindkettőnk számára kiderült, hogy közösek az elképzeléseink, ezért úgy döntöttünk, hogy az addig Morten keze alatt futó, jól működő vállalkozást közösen még jobbá alakítjuk át. Ez az ív három éve töretlenül halad. Minden év elején leülünk pár napra, hogy megtervezzük az új évet, kitűzzük a céljainkat, amiket zömmel mindig el is értünk, sőt, többnyire meghaladjuk őket. Év közben pedig folyamatosan csiszoljuk a terveket, hogy azok megvalósíthatóak legyenek.

D.G.: Jelenleg már 15 városban vagyunk jelen, tárgyalás alatt van még 1-2 hely, év végére pedig belőttük a 20-at. Az első vidéki helyszíneket az ottani tanulni vágyók megkeresése alapján választottuk ki, aztán tudatosan döntöttük el az újabb potenciális városokat. Szerencsénkre a mi ötleteink és az ottani igények ezen a ponton találkoztak.

B.A.: Gábor előtt is volt már ez tervben, csak a megvalósítás módja hiányzott, kevesebb volt rá a kapacitás is. Két éve azonban elindult a folyamat, az első vidéki városaink Győr, Debrecen és Szeged voltak. Eleinte megyeszékhelyekben gondolkoztunk és meghirdettük a lehetőséget, amit komoly szűrések követtek; szakmai, oktatási tapasztalat és kommunikációs képességek alapján választottuk ki a tanárokat. Hozzáfűzöm, hogy a díjazottság nem feltétlenül jelenti azt, hogy a tanár tud is oktatni. Most, hogy már híre ment a terjeszkedésünknek, valamint a kapcsolati tőkénknek köszönhetően, már ajánlás útján jönnek hozzánk a tanárok. Hogy csak pár példát megemlítsek a jelenlegiek közül: a veszprémi tanárunk MAFOSZ zsűritag, de a többszörösen díjazott streetfotós Balogh Zoltán, valamint a szintén elismert természetfotósok, Vass Szabolcs és Kömöz Gergely is nálunk tanítanak.

B.A.: Három okból kifolyólag lettek ezek a workshopjaink: a piaci igény, a már nálunk oktató tanárok magasfokú képzettsége és bizonyos szegmensekben elért eredményei miatt, valamint a kapcsolati tőkénkből, beszélgetéseinkből fakadó gondolatébredéseink eredményeként. Egy vállalkozónak mindig nyitott szemmel kell járnia, fontos, hogy vágjon az agya és felismerje, hogy az őt körülvevő emberekből mit tud kihozni, vagy miként tud velük gyümölcsözően együttműködni. Olykor pedig az volt a tapasztalatunk, hogy megelőztük a piacot. Azt vesszük észre, hogy leginkább azok a workshopok érdeklik az embereket, amikhez emocionálisan kötődnek, vagy amikben a későbbieket tekintve anyagi perspektívákat látnak.

D.G.: Van egy hosszú listánk az álmainkról és a meg nem valósított workshopokról. Van köztük például egy olyan, amit szerettünk volna, hogy elinduljon, de nem volt rá igény, pl. ilyen a drónfotózás. Ugyanakkor a kutyafotózás az egyik legújabb workshopunk, ami már most nagyon népszerű és igen nívós képzés. Továbbá vannak olyan terveink is, amik még nem teljesen publikusak, de annyit mondhatok, hogy a fiatalok számára tematikus képzésekkel is készülünk a nyárra.

B.A.: Hitelesség, tapasztalat, alázat, interaktivitás. Közhelyeknek tűnnek, de ezek valóban fontos alapértékek, számunkra lényeges, hogy minden személy, aki hozzánk jár, tudja, hogy számíthat ránk azután is, amikor már befejezte a tanfolyamot. A diákok bármikor kérdezhetnek tőlünk, akár óra közben is, minden kérdésükre igyekszünk választ adni és odafigyelni rájuk.

D.G.: Mindkettő. Tehetség nélkül nem elég a szorgalom, ha viszont csak a tehetség van meg és az illető nem készít sok fotót, akkor nem alakul ki a rutinja. Persze ez téma – és személyiségfüggő is.

B.A.: A kettőnek az okos ötvözete. A tehetség és a szorgalom kéz a kézben járnak.

B.A.: Mindannyian átmentünk ezeken a stációkon. Ezért szoktuk javasolni, hogy ilyen esetben különböző művészeti ágakból merítkezzen a fotós (film, művészet), amik képesek átbillenteni őt. Emiatt is érezzük fontosnak a közösségi összetartást, hiszen képes kimozdítani az embereket, általa érezhetik, hogy tartoznak valahova, van, ami motiválja őket. Mi azon vagyunk, hogy megteremtsük és megőrizzük ezeket a közösségeket a diákjaink számára. A közösség összetartó és segítő ereje mindenképpen vigasz lehet akkor, amikor valaki zátonyra fut.

D.G.: Ha valaki nem is égett ki, csak megrekedt, akkor egy-egy workshop, vagy haladó tanfolyam is át tudja lendíteni a holtponton, így számos ötletet kap, hogy újra szárnyra kapjon.

B.A.: Egy nagyon okos ember mondott nekem anno egy érdekes mondatot: “Mi a különbség aközött, aki csinálja, és aki nem csinálja? Az, hogy aki csinálja, az csinálja.” Ha valami oknál fogva jó ideig nem vesszük le a gépet a polcról, akkor előbb-utóbb csak eljön a pillanat, vagy végleg ott marad, és mást keresünk kapaszkodónak. Nem mindenkinek válik a szenvedélyévé a fotózás. Lehet, hogy valakit csak elindít a festészet irányába, hiszen a vizuális látásmódot jól fejleszti, akárcsak a tanfolyamaink és az egyéb programjaink.

D.G.: Személyiségfüggő, vannak extrovertált és introvertált típusok, én például sokat fotózom, de keveset publikálok. Ugyanakkor a családom imádja nézni a képeimet, a lakásunk is tele van velük. Más a motivációm. Van, aki publikálni akarja a folyamatos fejlődést, van aki nem. Nálunk a képzések alatt olyan szemléletmódot kaphatnak a diákok, amitől máshogy láthatják a világot: a fényeket, az árnyékokat. Máshogy fognak nézni egy festményt, egy fotót, egy filmet, egy videóklippet vagy akár egy divatmagazint is.

B.A.: Habár a diákok elsőre nem biztos, hogy ezt megérzik, sok energia és szervezés zajlik a működő rendszer mögött. Folyamatosan fejlesztjük a stúdiót új berendezésekkel, közösségi programokat szervezünk, van egyfajta küldetéstudatunk azt illetően, hogy az emberek megőrizzék a fotózás szeretetét. Hiszen a fotózás az ember életéhez kapcsolódik, nem csak arról szól, hogy lenyomjunk egy gombot és technikailag helyesen kivitelezzünk valamit. Az oktatók visszajelzéseit is megkapjuk a diákok véleménye kapcsán, így tudjuk meg, hogy miken lehetne fejleszteni. Folyamatosan azon vagyunk, hogy színvonalas oktatást teremtsünk a diákoknak és jobb munkakörülményeket a tanárainknak. Nem feltétlenül kőbe vésett tananyaggal dolgozunk – az oktatási anyagnak a gerince adott, amihez ragaszkodunk, hiszen a mi szellemi tőkénk –, hanem elvárjuk, hogy a tanár is beleadja a személyiségét a tanfolyamba. Ráadásul az általunk legjobbnak tartott magyar fotós tankönyvet kapják meg a diákjaink. Emellett továbbra is koordináljuk a stúdióbérléseket – mert nálunk erre is van lehetőség –, mellette pedig szenvedélyesen dolgozunk azon a sok megrendelésen, amiket belföldi és külföldi cégektől kapunk.

D.G.: Nagyratörő terveink vannak, nemzetközi viszonylatban is olyat szeretnénk megugrani, amire még nem volt példa, de fontos, hogy a jövőt illetően nem erőltetett, kizárólag lekövethető ütemű fejlődést szeretnénk. Nem akarjuk a kezünkből kiadni az irányítást Attilával, mindenhol igyekszünk jelen lenni. Éppen ezért is járunk szívesen a tanfolyamok zárónapjaira, hogy lássuk, hova jutottak a diákjaink a tanfolyamunk végére. Felmérjük mennyire volt hatékony az adott oktatónk, min lehetne még csiszolni. Ami pedig a legnagyobb ajándék nekünk egy zárónap végén, hogy olvashatjuk a sok, meglepően pozitív visszajelzést a diákoktól.

Szerző: Hámori Barbara