A fekete-fehér fényképészet a szürke különböző tónusainak használatát ötvözi. Ennek a művészetnek nagy múltja van, mondhatni egyidős a fényképezéssel. Míg a fotósok 1861-ben elkészítették az első színes képet, a monokróm fotók már 35. születésnapjukat ünnepelték.
Bár a színes változatok sikere a mai napig tart, mégsem helyettesítették fekete-fehér testvéreiket. A szín zavaró tényező is lehet néhány téma esetében. Ansel Adams, aki fekete-fehér képei miatt vált ismertté, egyszer azt mondta, hogy a fekete-fehér képekkel sokkal jobban tudja érzékeltetni a „színeket”, mint a színes fényképészettel. Ti egyetértetek ezzel?
Ha igazán profi szintre szeretnéd emelni a monokróm fotózást, akkor ehhez vásárolhatsz külön erre a célra alkalmas kamerát is. A csúcskategóriába tartoznak, így az áruk is elég borsos és ritkán találkozhatunk velük. Felmerülhet a kérdés, hogy miért venne bárki is ilyen fényképezőgépet, ha egy színes fotót is pillanatok alatt át lehet alakítani fekete-fehérré. A monokróm kamerák előnye, hogy élesebb és tisztább képet adnak. Azonban még így is a legtöbb ember számára praktikusabb a hagyományos kamera, hiszen a fotóink többsége színes.
Mire figyelj a fekete-fehér fotózásnál?
A tökéletes fekete-fehér fotók készítése nem egyszerű feladat. Több fontos elemre is figyelned kell, hogy a végeredmény olyan legyen, amire később is szívesen nézel.
- Árnyék: az egyik legjelentősebb dolog, aminek eszedbe kell jutnia a fekete-fehér fotózással kapcsolatban, hiszen az árnyékoknak is nagyobb szerepe van, mint a színes fotóknál. Az árnyékok hatással vannak arra, hogy jelenik meg a képünk tárgya.

- Kontraszt: a legfényesebb és legsötétebb pontok különbségét hívjuk kontrasztnak, ami a fekete és fehér színek esetében még inkább megmutatkozik a képen. Az Eiffel-toronyról készült képen látszik, hogy mennyire szembetűnő a kontraszt a monokróm fotó esetében.

A kontrasztnak is üzenete van. A magas kontraszt esetében, mint a fenti fotónál, a dinamikát, intenzitást sugallja. Azért is szeretik alkalmazni a fotósok, mert a kontrasztnak köszönhetően kiemelkedik a kép a többi közül. Ezzel szemben az alacsony kontrasztos fotók nem vonzzák annyira a figyelmet.
A kontraszt mértékét a témától függően kell beállítani: egy napsütéses, tavaszi képen például nem mutat jól a magas kontraszt, ugyanis nem adja át a fotó hangulatát. Más természetfotóknál viszont jól működik az erős kontraszt, segít kiemelni a kép tárgyát.
- Tónusok (sötét és világos): a tónusok alatt a fényességet, sötétséget és a szürke árnyalatainak megjelenését értjük. Ezek a fekete-fehér képek alapkövei. Ha már hallottátok a „low-key” és „high-key” szavakat, akkor már valószínűleg találkoztál a tónusok extrém fajtáival.
Bár a legtöbb kép nem különlegesen fényes és nem különlegesen sötét, valahol a kettő között ingáznak, mégis érdemes figyelmet szentelni a tónusoknak, mégpedig ugyanabból az okból, mint a kontrasztnál: üzenetet hordoznak a kép hangulatát illetően.


Ez a két kép tökéletesen ábrázolja a különbséget a két tónus között, míg a sötétebb misztikusabb, a fényesebb kép vidámabb hangulatot tükröz. A legfontosabb azt megjegyezni, hogy akármelyik tónust is használod, harmonizálnia kell a témával, a karakterekkel.
Portréfotózás
A fekete-fehér fotózást a legjobb megtanulni a portréfotózáson keresztül. Játszhatunk a fényekkel és árnyékokkal, amelyek a modell arcát kontúrozzák. Az arckifejezések, érzések sokkal jobban látszódnak a monokróm képeken, mint a színeseken.

Azt azonban figyelembe kell venned, hogy gyerekek és állatok esetében nem mindig ideális a fekete-fehér verzió. Túl komor, szomorú képet fest róluk.
Természetfotózás
A monokróm tájfotók jellegzetessége, hogy nyers hatást kölcsönöz nekik a színek nélkülözése: olyanok, mintha rajzok lennének. Gyakran találkozhatunk olyan esetekkel, amikor a fotó színei tökéletesek, mégis jobban mutat fekete-fehérben. Ez azért van, mert a fotós a táj karakterét szeretné megörökíteni, ami sokszor az árnyékok, alakzatok és a kontraszt által mutatkozik meg.

Street fotózás
Utolsóként pedig beszéljünk kicsit a street, vagyis utcafotózás. Talán ez a fotózás egyetlen típusa, ahol a leggyakrabban látunk és készítünk monokróm felvételeket. Ez vajon miért van így?

A fényképezés kezdetekor is előreszeretettel fotózták a fényképészek az utcai életet, természetesen fekete-fehérben, és ezt a hagyományt a mai napig megőrizték. Ha mélyebben szeretnénk vizsgálni a témát, akkor azt kell megállapítanunk, hogy a színek elvonják a figyelmet a kép tárgyáról. Ha azt szeretnéd, hogy a néző figyelme konkrétan egy épületre, tárgyra, személyre fókuszáljon, akkor a színek nem lesznek segítségére. Természetesen nem kell minden jó street fotónak fekete-fehérnek lennie, de meglepően sok van belőle.


Nagyon tetszett és régóta tetszik is a fekete-fehér fotó. Folyamatosan készítek én is egy-egy képet és ezután még többet fogok. Köszi, hogy küldtök kapcsolatos információkat. Ezen kívül még szeretem ha egy színnel emelem ki a tárgyat, amire a figyelem odaterelődik.
Kedves NEXT.
Jól választott remek fotók. Hasznos és jól kamatozható információk, a leglényegesebbek profin rendezve bemutatva. Köszönjük, hasznunkra válik
Az ff kép gyógyhatását se felejtsük: segíthet eltüntetni a színes fotó kisebb hibáit