A szöszi visszatekint: csoporttárs vagy vetélytárs?
Hogy egy klisé mondatot említsek, ami sok szakmára ráhúzható: a fotósokkal Dunát lehetne rekeszteni. Ezt egy alaptanfolyamon tanuló ember is tudja, csupán az a kérdés, miként kezeli a helyzetet.


Hogy egy klisé mondatot említsek, ami sok szakmára ráhúzható: a fotósokkal Dunát lehetne rekeszteni. Ezt egy alaptanfolyamon tanuló ember is tudja, csupán az a kérdés, miként kezeli a helyzetet.
Azt szeretnénk, ha a lehető legtöbb energiádat a fotózásra tudnád fókuszálni, úgy, hogy közben egyetlen ügyfelet se veszíts el. Éppen ezért felkértünk egy szövegíró szakértőt, hogy segítsen nekünk, és mondjon…
Egy élő, lüktető, folyton mozgásban levő város fotózása hatalmas kreativitást és különleges látásmódot igényel, hiszen úgy kell lefotóznod valamit, ahogy még soha senki. Észre kell venned valamit, amit még más…
A fotózás és annak velejáróinak megtanulása egyértelműen szorgalmi feladat: csak rajtad áll, hogy mit hozol ki belőle, mennyire vagy szemfüles, szánsz-e elegendő időt a fejlődésedre – akkor is, ha nem…
Bóka Attila, ismertebb nevén Morten és Dénes Gábor a NEXTFOTO születésnapja alkalmából elemezték az elmúlt időszakot, ezen kívül még pár érdekességet is elárultak. Magvas gondolatok és pozitív töltetű sorok következnek,…
Abba a kiváltságos helyzetbe kerülhettem többed magammal, hogy elsőként sajátítottam el a kutyafotózás alapjait. Igen, kutyafotózás! Ez elsőre sokkal inkább egy cuki dolognak hangzik, mindaddig, ameddig rá nem jössz, mennyi…
Közgazdázként végeztem, 2000-ben kezdtem el dolgozni Budapesten, azonban Baja mindig fontos maradt számomra. Több mint tíz éve kezdtem a fotózással foglalkozni, mikor megvettem életem első DSLR gépét. Bajaiként elsősorban a Gemenc szépségei érintettek meg, így a természet-fotózás áll hozzám legközelebb. Azonban mára már nagy örömet jelent számomra a képalkotás többi területe is : esküvők, gyermekek portrék, a mindennapi pillanatok megörökítése is.