A következőkben olyan budapesti látnivalókat kívánunk bemutatni, amik nagyszerű lehetőséget nyújtanak fotósok számára, kiélni kreativitásukat, rendezvényt szervezni, pályázatokhoz ihletet meríteni…
A megszokottól eltérően, a főváros olyan pontjait vesszük előtérbe, amik nem túlságosan felkapottak, mégis kiválóan alkalmasak fotózásra és/vagy kirándulásra.
Gercsepusztai Boldogasszony Templom
A több mint 800 éves templom, a környező falvak egyik legjobb állapotban megmaradt (öreg) épülete. A Hármashatár-hegy és Csúcshegy lábánál fekvő Gercse mezejének közepén elhelyezkedő imaházához, az év minden évszakában érdemes ellátogatni. Kiváló kiránduló és – természetfotózáshoz tökéletesen alkalmas – könnyen megközelíthető hely. Nem túlságosan felkapott, (indokolatlanul) viszont ezért érezhető talán az a misztikum, amit az ember akkor érez, amikor ott van. Tippek fotózáshoz: Természet, esküvő, épület ,modellfotózás.
Tündér-szikla
A kirándulni és sziklát mászni vágyók egyik legkedveltebb, mégis kevésbé ismert helye. Több irányból – a legkönnyebben a libegőtől – megközelíthető. Fotózás szempontjából külön hálás terület, abból kiindulva, hogy aki a hegy lábától nézi, az gyönyörű sziklás helyet lát, aki már megmászta az elé meg csodás panoráma tárul. Természetesen a szikla megmászásához nem kell mászó tapasztalat, viszonylag könnyen elérhető olyan területe, ahonnan már szép a kilátás. A bátrabbak a tetejére is felmászhatnak. Kinézetében maga a szikla, Budapesten, ha nem az egész országban, teljesen egyedülálló. Függetlenül a napszaktól, bármikor látogatható/fényképezhető. Mégis talán a késődélutáni órákat ajánlanánk a hosszú árnyékokkal való játék szempontjából. A korán kelőknek a hajnali órákat, illetve napfelkeltét. Modellfotózás háttereként, sportfotózáshoz, természetfotózáshoz, extrém esetben esküvői fotózáshoz is kiválóan alkalmas hely. Itt csak a kreativitás szab határokat.
Nagy-Hárs-hegy
Itt számos látnivaló és néhány nevezetesség is megtalálható. Ilyen például a Bátori-barlang, amelynek bejárata a tengerszint felett kb. 440 méter magason helyezkedik el. A csúcstól nem messze a hegy északkeleti oldalán található. Maga a barlang csak kísérettel és engedéllyel vehető be, vasajtó védi, viszont olyan része Budapestnek, ami fotózás szempontjából szűz területnek számít. A hegyen található továbbá a Kaán Károly-kilátó, ahonnan gyönyörű kilátás tárul elénk..
Kis-Hárs-hegy
A Kaán Károly kilátótól ösvény vezet a Kis-Hárs-hegyre és annak úti céljához, a 2012-ben Makovecz Imréről (tervezőjéről) elnevezett Makovecz kilátóhoz. Az épület szerkezete egyedülálló és elég látványos. Két egymásba fonódó csigalépcsőjén keresztül vezet az út a tetejére. Ahogy a neve is jelzi, alacsonyabban fekszik társánál, viszont nem kevesebb élménnyel gazdagodhat, aki ellátogat oda is. A geometriával játszó fotósok, itt kiélhetik vágyaikat. Továbbá ajánlott természetfotózáshoz, sportfotózáshoz és egyéb kültéri fotóstevékenységekhez. A kilátó teteje nyitott, így egy tiszta tavaszi, nyári estén, távol a fényszennyezett területektől gyönyörű csillagos ég tárul elénk.
Tamariska-domb
Fokozottan védett (zöld) terület. A jégkorszak végén, a földtörténeti jelenkor elején kialakult „homokbucka”. Fontosságát nem csak a geológiai értéke adja, hanem védett növény és állatvilága is. Eddig ismert, a homokpusztai gyepen megtalálható 10 olyan növény és 3 olyan állatfaj található itt meg, ami nem jellemző a sziget többi részére. Ezek egytől egyig, mind védett fajok, amiknek értéke az 50-100ezer forintot is elérhetik egyedenként. Ezen információk és maga a hely szépsége szól amellett, hogy naphosszat fotózzunk itt. Az elmúlt néhány évben felújított természetvédelmi terület kiváló példája annak, hogy egy volt munkásnegyed, a két világháborút megélt, ezer sebből vérző hely is tartogathat önmagában csodás, természethez közeli helyeket. Napszaktól függően, nappal a természetfotózásra, este az égbolt kémlelésére kiválóan alkalmas.
Erzsébet körut
Budapest egyik legforgalmasabb helye, ahol a közlekedés sokszor nehézkes és az emberek nagyon sokan vannak. A hajléktalanoktól a munkásosztályon keresztül a gazdagokig itt mindenki megtalálható. A tömeg állandó, a zavargások ide koncentrálódnak, nemzetiségek tucatjai fordulnak itt meg és várnak a 7-es buszra… Számos metróaluljáró zsúfolásik tele, virágárusokkal és utazni vágyó egyedekkel. Az utcák hol koszosak, hol szebben csillognak, mint a 4-es villamosra váró piros ruhás, szőke hölgy áttetsző szájfénye. A vakolatuktól fosztott házak farkasszemet néznek a többcsillagos szállodákkal. A nappalok 90%-ában csak a sínek egyik oldalán süt a nap. Millió+egy kép vár arra, hogy elkészítsék. Ami a gyermeknek a felfedezésre váró játszótér, az fotósnak az Erzsébet körút.







