A legtöbb cikk, amit a Nextfoto blogján olvashatsz pozitív, érdekes, és mindig megpróbáljuk neked a fotózás szépségeit bemutatni, elmondani. Ám nem hallgathatjuk el azt sem, hogy a fotózásnak vannak „árnyoldali” is. Ez a cikk azért különleges, mert ez az első cikkünk, amiben megírjuk azt, hogy miért rossz (de legalábbis nehéz) profi fotósnak lenni. Olvasd el!

Talán még emlékszel, pár évvel ezelőtt egymás után többször is adtak fel hirdetést, ahol a „világ legjobb állására” kerestek jelentkezőket. Ezek az állások valóban álomállásoknak tűntek. 2009-ben Ausztrália kormánya például egy olyan búvért keresett, akinek az volt a feladata, hogy a világ legszebb korallzátonyai között búvárkodva megtalálja a tényleg legszebbet.  Egy másik „világ legjobb állás-át” megszerezve pedig Amerikában utazgatva kellett finom, grillezett bordákat enni és elmondani, hogy melyik milyen volt. Ezért a munkáért egyébként havi 2 800 000 forint járt.

Bármelyiket elvállaltad volna, igaz? Pedig a világ legjobb állásainak is léteznek árnyoldalai: bármilyen frankó is búvárkodni, vagy a legfinomabb husikat enni: egyedül teszed. Elég magányos állások ezek.

Ha pedig a világ legjobb állásainak vannak árnyoldalai, miért ne lehetne a fotós szakmának? Mi összegyűjtöttük azt, hogy melyek a fotós szakma árnyoldalai.

Kezdjük azzal, ami a legizgalmasabb, és lehet, hogy nem is gondolsz bele: a fizetés. Nem azt mondjuk, hogy egy jó fotós ne tudna tisztességesen megélni a munkájából (igaz, ehhez állandóan a topon kell lenned) de tény, hogy rengeteg olyan szakma van amelyikkel sokkal többet lehet keresni. (Ez a trend egyébként globális: Amerikában egy fotós 40 000 dollár körül keres egy évben, az átlag pedig majdnem 50 000 dollár)

Oké, mielőtt felhördülnél, hogyan lehet magányos munka a fotósé, hiszen fotóz, álljunk meg egy pillanatra. Képzelj el egy természetfotóst, aki fél éven keresztül fotóz (mondjuk) sarki rókákat. Egyébként, ha embereket, eseményeket fotózol, a munkád akkor is lehet magányos, hiszen a fotókat otthon, egyedül válogatod, retusálod, javítod. És ez a munkád egy jelentős része

Ha becsatlakozol egy marketingcsoportba, akkor azt fogod látni, hogy – például – szövegíróból rengeteg van. Ez azért van, mert nincs szakmai minimum, nincs ilyen képzés, ezért bárki, aki tud venni magának egy laptopot, és tud szavakat írni (helyesen) egymás után: gyakorlatilag lehet szövegíró. Éppen ezért rengeteg (leginkább) önjelölt szövegíró van, olyan, aki menekülőútnak gondolja, mondjuk GYES után, vagy baba mellől, amikor nem tud munkát találni. A fotózásnál is fel kell készülnöd arra, hogy sokan vágnak bele, mert úgy vélik, hogy ez nem különösebben nehéz ügy: meg lehet ezt tanulni (vagy nem is kell) tudnak ők is cuki fotókat készíteni gyerekekről, vagy éppen egy esküvőn, csak jó sokat kell kattintani. Bár hatalmas a verseny a fotósok között, a jobbak mindig tele lesznek munkával., de ettől még hatalmas a verseny.

Ez mondjuk annyira talán nem is rossz, de tény, hogy ha igazán jó fotós akarsz lenni, akkor szakterületet kell választanod: nem lehetsz egyszerre esküvői és baba, és kutyafotós, plusz tájfotós, és épületfotós is. Szakterületet kétféleképp választhatsz: vagy úgy, hogy tudatosan eldöntöd, hogy mivel kevés a tájfotós, akkor leszel te, vagy megtalál, mert mindenki elmondja, hogy milyen csodálatosan bánsz a gyerekekkel, és milyen csodás gyerekfotós leszel. Bárhogy is lesz, elkerülhetetlen, hogy kiválaszd az utadat.

Fotósként sokat kell utaznod és előfordulhat, hogy épp a sok (vagy hosszú) utazások miatt lenyomsz 14-16 vagy akár 18 órás napokat is. Ez egy kétélű fegyver egyébként, mert egyszerre jó (ha szeretsz utazni imádni fogod) és egyszerre rossz is, mert fárasztó. Persze a fotózásnak sokkal több jó oldala van, mint rossz.