Fényképezés esőben – Ha ügyesen csinálod, a végeredmény mindenért kárpótol
Kevés fény, szürke égbolt, élettelen színek és sok-sok víz. Már az elején nyugodtan leszögezhetjük, hogy esőben fényképezni embert próbáló feladat. Kicsit olyan, mintha elkészítenél egy festményt vagy megírnál egy költeményt. Kreativitás, kitartás és előkészület nélkül nem megy. Nem véletlen, hogy a legtöbb fotós – ha teheti – elkerüli ezeket a körülményeket, és megvárja, amíg kiderül az égbolt. Mi mégsem erre bátorítunk. Inkább összegyűjtöttük, hogy mi mindenre figyelj, ha esőben vagy eső után indulsz el fényképezni.
Egy csipet tapasztalat, rengeteg türelem és gyér fényviszonyok között is használható fényképezőgép. Ez a három legfontosabb feltétele annak, hogy ki tudd használni a borongós időben rejlő lehetőségeket. Itt azonban még nem ér véget a felsorolás. Vegyük sorra a további tudnivalókat!
Szerezd be a legfontosabb eszközöket!
Fényképezőgép – A minőségi végeredmény elérése érdekében szükséged lesz egy professzionális DSLR kamerára, aminek nem okoz gondot, hogy gyenge fényviszonyok között örökítsen meg pillanatokat (a telefonodba épített képrögzítő rendszer ebben az esetben sajnos nem lesz elegendő).

Esővédelem – Magadnak és a kamerádnak is be kell szerezned egy-egy esőkabátot. Ha ezt elmulasztod, te a legrosszabb esetben bőrig ázol és megfázol. A fényképezőgéped viszont valószínűleg nem lesz ilyen szerencsés. Találhatsz esővédelemre specializálódott tokokat, objektívtakarót vagy teljes védelmet jelentő ponyvákat is, de hirtelen jött vészhelyzet esetén akár egy gondosan felhelyezett zacskó is a segítségedre siethet. A lényeg, hogy óvd a felszerelésed!
Állvány – Esős időben egy háromlábú állványt is magadnál kell tartanod. A kisebb bemozdulások elkerülése érdekében minden esős felvétel készítésekor érdemes igénybe venned a segítségét, esti képeknél pedig a hosszabb záridő miatt kötelező tartozék.
Keresd meg az ideális beállításokat!
Záridő – Akárcsak más mozgó téma, az esőcseppek megörökítése is rövid záridőt követel. Egy csobbanás rögzítésénél ez hatványozottan igaz (vízesés fotózásakor például kevésbé indokolt).
Rekeszérték – A tágra nyitott rekesz elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű fényt biztosíts kamerádnak a látvány konzerválásához. Ez azonban szembe megy az ideális mélységélesség megteremtésével (az eső ábrázolásánál minél kisebb mélységélességre kéne törekedned). Azt javasoljuk, hogy kezdj egy f/8-as beállítással, és a lehetőségekhez képest próbáld minél alacsonyabbra csökkenteni a rekeszértéket.
ISO – A fényhiány miatt kénytelen leszel a hagyományosnál magasabbra állítani az ISO-t. Így zajosabb lesz a kép, viszont rövidebb záridővel dolgozhatsz, tehát könnyebben „megfagyaszthatod” az esőcseppeket.

Fényforrás – Éjszaka, megvilágítás nélkül az esőcseppek szinte láthatatlanok a kamerád számára. Használd ki az ablakok, a forgalomirányító lámpák vagy a hatalmas hirdetőtáblák nyújtotta fényeket!
Vaku – A másik módja a cseppek kiemelésének, ha vakut használsz. Mivel automata üzemmódban szinte garantált, hogy használhatatlan képek születnek, mindenféleképpen manuális beállítással, magadnak kell kikísérletezned, hogy az adott körülmények között mi működik. A vaku használatát leginkább portrék készítésekor javasoljuk.
Fókusz – Kizárólag manuális fókusszal dolgozz! Ha engeded, hogy a kamera válasszon helyetted, biztosra veheted, hogy nem az lesz éles, amit te szeretnél. Nyugodtan vedd kezedbe az irányítást!
Minden helyzet más és más. Eltérő beállításokra lesz szükséged egy szelíd őszi eső, egy szivárvánnyal tarkított nyári zivatar, egy hirtelen lezúduló jegeseső vagy egy fákat megtépázó trópusi vihar megörökítéséhez. Ez a felsorolás elsősorban arra szolgál, hogy tudd, mi mindenre érdemes odafigyelned. Az ideális értékeket mindig az adott szituációhoz kell igazítanod.
Használd ki az eső által felkínált lehetőségeket!
A képkivágáson, a színeken és a fényeken utómunkával is változtathatsz, a megörökített pillanatokat viszont nem tudod a későbbiekben módosítani. Az esőzés által felkínált látvány múlandó, így ott és akkor kell észrevenned a lehetőségeket. Íme néhány példa:

Tükröződés – Egy kiadós esőzés után feltárul egy új világ: a kialakult pocsolyákban visszatükröződő felületek, emberek, fények és épületek lenyűgöző látványt nyújtanak. Csak meg kell keresned az ideális nézőpontot.
Csapódás – Népszerű képi elem esős felvételeken, amikor a lehullott vizet felcsapja valami – lehet egy autó kereke, egy járókelő cipője vagy egy pocsolyában fürdőző madár tollai. Ezek azok a pillanatok, amiket egy műteremben csak körülményesen tudsz megvalósítani. Egy kiadós eső után érdemes kihasználnod a lehetőséget!
Csobbanás – A vízbe csobbanó cseppeket általában mesterséges környezetben szokták lencsevégre kapni, ennek azonban nem kell törvényszerűen így történnie. Időben elvillanó rendszervaku, gyors zársebesség, csepergő eső. Ennyi a recept. A hátteret kedvedre megválaszthatod az utcán sétálva.
Ne feledkezz meg az utómunkáról!
A képszerkesztő szoftvereknek hála nem minden az exponálógomb lenyomásának pillanatában dől el. Rengeteg lehetőséged van az utólagos módosításokra és korrekciókra. Akár a feje tetejére is állíthatod a rögzített pillanatot, a kontraszt, az élesség és a színek manipulálásával pedig egy teljesen új üzenetet is társíthatsz a képhez.

A telítettség csökkentésével melankólikus hangulatba burkolhatod a felvételt; erős fény-árnyék kontraszttal drámaivá fokozhatod a látványt; fekete-fehérben, a színek teljes eltüntetésével pedig az árnyalatok helyett a formákra, a geometriára és a kontrasztos felületekre terelheted a figyelmet.
Fényképezz esőben, és hozz létre valami igazán különlegeset!
Kihívásra vágysz? Szeretsz kísérletezni? Új megközelítésből akarsz bemutatni egy elcsépelt témát? Használd ki a kecsesen csordogáló, tétován csepergő vagy megállíthatatlanul zuhogó esőcseppekben rejlő lehetőségeket. Egyelőre még úgy néz ki, hogy nehezen akár elbúcsúzni az idei nyár, de hamarosan bőven lesz lehetőséged próbálkozni. Csak ügyesen!



T. NEXT
Nagyon jók a közölt tanácsok javaslatok Köszönjük.
Ismét örömmel kattintgatnék Veletek.
Jelentkeztem a Pesti haladóra de még nem kaptam értesítést.
Bízom,hogy hamarosan találkozunk. Csak Tőletek és vírustól függ
Baráti fotós üdvözlettel:
Tibor
Szuper téma!Nem szeretem az esőt,de így már kedvet kaptam hozzá ;-)!
Esetleg egy időjárásálló váz; Canon 5DMkII -> MkIV, Durvább Olympus-ok, Nikonok. Persze időjárásálló objekítvvel. Ezeket nyilván nem lehet vízben használni, de az esőt bírják.
Én pl. használok vízálló kiskompaktot is, mert az ára kissé alatta van mindennek 😀
A postban található képek jó része pedig nem csak esőben, hanem simán eső után is meglőhető 🙂
Köszi a pozitív visszacsatolást ! Ahogy vége ennek az őrületnek, azonnal újra lendületet veszünk! Szeretettel látunk majd a képzéseinken!! 😉