Így tárold a fotóidat
Vannak örök Murphy törvények, igazságok: ilyen az is, hogy kétféle ember létezik: aki már ejtette bele a telefonját a Wc-be, és aki csak bele fogja ejteni. Ugyanilyen igazság az, hogy kétféle fotós létezik: az akinek már vesztek el fotói és azok akiknek el fognak veszni. Te melyik csoportba tartozol? Bármelyikbe is elmondjuk mit tegyél, hogy védd ki.
A fotók és a tárolásuk régen
Van abban valami igazság, hogy (nagyon) régen minden jobb volt. A fotós filmre fotózott, azokat annyiszor hívta elő amennyiszer akarta – aztán elrakta a filmet – és ha szakszerűen tárolta, akkor nagy baj nem lehetett. Ma lehet, hiszen fotózol, mented a képeket, kiprinteled, mappákba rendezed, elmented valahova, és ha a technika ördöge éppen úgy akarja, akkor soha többet nincs meg, mert egy véletlen mozdulattal törlöd le, akár több évnyi munkádat. Nem baj, merthogy van másolatod: csakhogy a másolat DVD-t nem olvassa a géped. A másolat másolata (a biztonsági másolat biztonsági másolata) pedig elveszett. Mi a megoldás?
Külső vinyó, pendriveok: ez a baj velük
Ameddig ezt a sort elolvasod, a világon annyi új adat keletkezett, ami 20 évvel ezelőtt egy nap alatt. Ezeket az adatokat tárolni kell. A fotóidat tárolhatod külső vinyón, a gépeden, dévédén, vagy akár nagy kapacitású pendriveon is, a gond éppen az, hogy elképesztő mennyiségű adat ez, és egyszerűen nem éri meg hosszú távon mert drága. És mert elveszhet. Vagy mert nem kompatibilis majd a későbbiekben. Vagy mert rengeteg (mondjuk 500 dévédé) tárolása gond. Ha pedig rosszul tárolod, ott a nagy mumus, a véletlen lenyomott delete gomb, és épp most törölted ki a kedvenc képeidet, vagy a komoly portfóliódat. Hogyan kerüld el az ilyen eseteket?
Felhő alapú szolgáltatások
A felhő alapú szolgáltatások előnye, hogy (szinte) korlátlan adatot tudsz tárolni, és bárhonnan, bármikor hozzáférsz. A rossz hírünk az, hogy ettől még onnan is tudsz törölni, a jó az, hogy ez ritka, mert amíg a gépen egy gombnyomás, a felhőben keresgélve talán jobban koncentrálsz, és kisebb hibaszázalékkal dolgozol. Az Iclouds, az Amazon Prime Photos, vagy a Dropbox mind-mind olyan felület, amit nem ismersz annyira, mint a gépedet, nem automatikusan mozgatsz file-okat, és ezért kevesebbet hibázol. De hibázhatsz, és még mindig nem 100%-os a megoldás. Mit tegyél??
Az igazság pillanata: védd a fotóidat magadtól
Címkézz, címkézz: azaz mindig minden mappádat címkézd meg, nem csak azért, hogy tudd mi van benne, hanem azért is mert ez egy pszichológiai fék: megakad rajta a szemed, és mielőtt okézod a delete gombot, azelőtt egy pillanatig át tudod gondolni.
Ne légy rest a legjobb fotóidat akár több helyre is elmenteni: legyenek meg pendrive-on. A gépeden. Külső vinyón. És esetleg dévédén is (de tárolhatod ftp szerveren, teljesen mindegy) Ha legalább 2, de inkább több helyen tárolod, nem tudod egy mozdulattal törölni.
Megoldás, ha a legfontosabb mappákat levéded, akár jelszóval is. Képzeld el mennyivel nehezebb letörölni a „Kedvenc kattintásaim” mappádat, ha nem az asztalon van, és egyetlen gombnyomás, hanem mielőtt belemész, mondjuk a születési dátumodat be kell gépelned, mert védett mappa. Ebben azesetben kizárt, hogy utána véletlenül kitörlöd.
Készíts másolatot havonta: ezt mondani könnyű, szinte el is mosolyodsz, hogy oké, oké eddig is néha csináltam, de tedd meg rendszeresen. Ha minden hónapban lemented a gépedet egy külső vinyóra, akkor szinte mindent megtettél azért, hogy ne vesszenek el a képeid. És nem is fognak.


