Ma már az a tendencia, hogy mindenki mindent megörökít a digitális fényképezőgépével. A kattogtatást követően pedig feltöltik különböző képmegosztó oldalakra. Nem csoda, hogy még a világ legjobb fotósa is el tud veszni ebben a rengetegben. Hangsúlyozom a legjobb fotós és nem a legjobb marketinges! Ahhoz, hogy a világ megismerje a fotóinkat a tehetségen kívül nagy adag szerencse és elhivatottság is szükséges és egy olyan tér ahol minél többen láthatják és vitathatják.
Itthoni pályázatok

A nyertes pályázó művei a KoMod új bemutatójában kapnak szerepet: az előadás díszletének részeként kerülnek kiállításra. A KoMoD új előadásának főszereplője egy fiatal képzőművész, a történet az ő lakásán tartott házibulin zajlik. Az előadás a mai 20-as, 30-as korosztály generációs problémáit dolgozza fel, foglalkozik párkapcsolati problémákkal, a családalapítástól való félelemmel, fiatalkori munkanélküliséggel, emigrációval, különféle társadalmi elvárásokkal és a korosztály általános céltalanságának okaival. Pályázni lehet: 7-10 darab festménnyel és/vagy fotóval, ami témájában lazán kapcsolódik a fentebb említett problémákhoz. A pályaműveket erre a címre várják: [email protected]

Elsősorban szlogent felhasználva alkosd meg az Opera 2015/16-os évadának ajánló kisfilmjét! Az egyetlen témabeli megkötés: a pályamű valamilyen formában hangsúlyos helyen tartalmazza az„elsősorban” szót, illetve vizuálisan legalább egy snitt erejéig utaljon az Operaház image képeinek valamelyikére. A videó legalább 1, legfeljebb 5 perces lehet. Zsűri bírálja el a munkákat, de van közönségdíjas nyertes is. Nyeremény: a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt film egy alkotója elkísérheti az Operaház Zenekarát turnéjukra Japánba 2015. június 14-21. között, és az ott készült felvételeit az Opera nyáron bemutatja a nagyközönségnek is. Továbbá, a győztes kisfilm alkotója vagy alkotóstábja 300.000 Ft értékben videó anyagokat készíthet az Operaház megbízásából 2015. szeptember 1. és 2016. június 30. közötti időszakban. További információk: http://www.opera.hu/v/3635/

Ez egy nagyon nívós szakmai zsűrivel bíró pályázat. A díj egy oklevél és a Kuratórium által meghatározott pénzösszeg, illetve kiállítási lehetőség a Magyar Fotográfusok Házában. A zsűri olyan fotográfiákat vár, amelyek Magyarországon vagy magyar lakta területeken készültek a mindennapi életről, a művészet, tudomány, sport, szabadidő, a privát élet történéseiről. További információk: http://hemzokaroly.hu/

Zsűri által értékelt képek. Várják a fotópályázatokon még nem szerepelt, az elmúlt 5 évben készült digitális fotókat a következő kategóriákban: Borvidékek; Szőlősgazdák és borászok; A szőlő/bor lelke. Egy szerző legfeljebb 3 képet küldhet be. További információ: http://monoripincefalu.eu/vannak-videkek-legbelul-orszagos-fotopalyazat

Szintén zsűri vizsgálja a képeket. Ezekben a témakörökben várják a fotókat: Sport; Emberek; Tájak; Épületek; Közlekedés és infrastruktúra; Természet. Egy ember 10 digitális felvételt tölthet fel összesen. További információ: http://cewe.hu/blog/2014/09/11/our-world-is-beautiful-fotopalyazat/
Nemzetközi pályázatok

Bárki részt vehet rajta, témája a nap.. Használd a képzeletedet és kapd el a napfényt! Az első 3 helyezettre minden hónapban szavazni lehet és a nyertesek Little Sun napelemes lámpát és Little Sun ajándékcsomagokkal megpakolt táskát kap. További információ: http://www.naturallight.org/


